|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 114 találat | lapozás: 1-30 ... 61-90 | 91-114 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Plesu, Andrei 2003. január 13.A Babes-Bolyai Tudományegyetem Magyar Irodalomtudományi Tanszéke jan. 10-én megrendezte az első Könyvesnapot. "A cél nyilvánossá tenni, jobban megismerni egymás munkáit." - jelentette be a diákoktól zsúfolt bölcsészkari teremben Egyed Emese tanszékvezető. A könyvesnapon a tanszék tanárai (Horváth Andor, Cs. Gyimesi Éva, Egyed Emese, Gábor Csilla, Józsa István, Kozma Dezső, Orbán Gyöngyi, Balázs Imre József, Berszán István, Kányádi András, Selyem Zsuzsa, Szabó Levente, Tóth Zsombor) által a 2000-2002-es időszakban írt, fordított, szerkesztett, verseket, esszéket, tanulmányokat, szövegértelmezéseket tartalmazó könyveket és tankönyveket mutatták be, miközben véleménycserére, vitára is sor került. Este a marosvásárhelyi Tamacisza Társulat (Kozsik Ildikó, Maier András, Kozsik József) Levél helyett címmel kortárs erdélyi költők műveiből összeállított műsorát mutatta be. /Ö. I. B.: Magyar Irodalomtudományi Tanszék: Első Könyvesnap. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 13./ Negyvenre tehető a kiadványok száma /22 egyéni kötet és számos, általuk szerkesztett kiadvány/.Berszán István (Kivezetés az irodalomelméletből), Egyed Emese (Mennyei barátom! és Adieu, édes Barcsaym), Gábor Csilla (Káldi György prédikációi), Horváth Andor (fordításkötetek - Andrei Plesu: Tescani napló és A madarak nyelve), Józsa István (Orth István. To Vizualize Time, szerk: Andrei Plesu: Robinson etikája), Kányádi András (szerk. Loránd Orbók: Casanova), Kozma Dezső (Eleven örökség, Ady Endre, Arany János, Petelei István publicisztikája), Orbán Gyöngyi (Megértő irodalomolvasás I., II., III. és Ígéret kertje), Selyem Zsuzsa (Valami helyet) könyveit ismerhették meg az érdeklődők. Ezután a tanszék tagjai által szerkesztett kiadványokat, kötetsorozatokat mutatták be. A tanszékhez kapcsolható konferenciakötetek közül három került részletesebb bemutatásra: a Romániai Magyar Doktoranduszok Konferenciájának irodalomtudományi kötete, a Vörösmarty-konferencia, valamint a Dialógus és retorika elnevezésű hermeneutikai tábor anyaga. A Sapientia Alapítvány által finanszírozott csoportos tanulmánykötetekből a Theátrumi könyvecskét és a Kegyesség, kultusz, eltávolítás című irodalomtudományi kiadványt emelték ki, majd Szabó Zoltán professzor az Antal Árpád-emlékkönyvről szólt. A maratoni bemutatót a Láthatatlan Kollégium kiadványai zárták, a Vissza a Forrásokhoz című interjúkötet és az Lkkt. irodalomtudományi folyóirat./Gál Andrea: Maratoni Könyves Nap Kolozsváron. = Krónika (Kolozsvár), jan. 13./2003. november 5.A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) mindmáig nem szolgáltatta ki a Corneliu Vadim Tudor pártelnök múltjáról szóló iratokat, noha a sajtó konkrét bizonyítékokat tárt fel az ellenzéki politikus hajdani besúgói tevékenységéről. Horia Roman Patapievici, a Szekuritáté Irattárát Átvilágító Bizottság (CNSAS) tagja közölte, többszöri kérésük ellenére a SRI mindannyiszor azt közölte a testülettel, hogy a Nagy-Románia Párt elnökének neve a Szekuritáté egyetlen dokumentumában sem szerepel. "Corneliu Vadim Tudor szekuritátés dossziéjának esete beszédes példája a CNSAS és a volt Szekuritáté archívumát napjainkban birtokló intézmény kapcsolatának" - adott hangot elégedetlenségének az átvilágító bizottság tagja. Patapievici hozzátette, a PRM elnökének dossziéját tulajdonképpen más név alatt őrzik, és ebből a dokumentációból már közöltek részleteket a kommunista titkosszolgálat archívumában meglévő iratokat ismertető, A Szekuritáté Fehér Könyve című kiadványban.A Ziua című bukaresti napilap újabb dokumentumokat tárt fel, amelyek bizonyítják, hogy Tudor besúgó volt. A dokumentum egy 1981-es szekuritátés tábornoki jelentés, amelyből kiderül, hogy Vadimot kérésére fogadta Aron Bordea tábornok, és a "költő" egyik képzőművész besúgó kollégájával együtt úgymond rendszerellenes és jobboldali alkotásaik, megnyilvánulásaik miatt feljelentette a Szekuritáténál Andrei Plesu művészetkritikust, valamint Dorin Tudoran és Ion Caraion költőket. /Rostás Szabolcs: Rejtegetik Vadim dossziéját? Az átvilágítók elégedetlenek a SRI-vel. = Krónika (Kolozsvár), nov. 5./2003. december 10.Még mindig működésképtelen a Szekuritáté Irattárát Átvilágító Bizottság (CNSAS), mert a három kormánypárti tagja - bár felveszi fizetését - nem jelenik meg az üléseken. A távolmaradók mindaddig nem hajlandók részt venni a munkálatokban, amíg a parlament nem vitatja meg a testületben kialakult helyzetet. Továbbra is két táborra oszlik a Szekuritáté Irattárát Átvilágító Bizottság (CNSAS), amelynek tagjai kölcsönösen perelik és csalással vádolják egymást. Az egyik csoportosulás - Gheorghe Onisoru elnök, Mircea Dinescu, Horia Roman Patapievici, Andrei Plesu és Csendes László - dec. 9-én sajtótájékoztatót tartott, amelyen elpanaszolták, hogy a másik fél tagjai - a kormánypárt által javasoltak - már egy éve nem járnak a testület üléseire, ennek ellenére felveszik a havi húszmillió lejes fizetésüket. "Október végén eldöntöttük, hogy a CNSAS szabályzata alapján zároljuk a bérüket. Ezt követően perbe fogtak minket, és a Bukaresti Ítélőtábla igazat adott nekik" - újságolta Patapievici, aki erkölcstelennek és precedens nélkülinek nevezte a bírósági döntést. Andrei Plesu kifejtette, hogy a három CNSAS-tag távolmaradása miatt nem tudnak érdemben döntéseket hozni. Tájékoztatták már Adrian Nastase kormányfőt és Dan Matei Agathont, a PSD főtitkárát a kialakult helyzetről. Egy alkalommal Nastase kijelentette, nincs is szükség a CNSAS-ra. A CNSAS működésképtelensége már csak azért is gondokat okozhat, mert e testület hivatott kivizsgálni a jövő évben, hogy a parlamenti és az elnökjelöltek álltak-e valamilyen kapcsolatban a Szekuritátéval; az egykori besúgók ugyanis a törvény értelmében nem indulhatnak a választásokon. /Patthelyzetbe került az országos átvilágító bizottság. = Krónika (Kolozsvár), dec. 10./2004. április 8.A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) több tagja is méltatlankodott amiatt, hogy a képviselőház ápr. 7-én a testület mandátumának hatról négy évre történő csökkentéséről döntött. Mircea Dinescu úgy nyilatkozott, hogy a kormánypárt burkolt célja a CNSAS „kellemetlen” tagjainak az eltávolítása. „A hatalom nem szívesen lát engem, Horia Roman Patapieviciet vagy Andrei Plesut a testületben. Ha eltávolítanak bennünket, akkor a kormánypárt és a Nagy-Románia Párt ellenőrizné a CNSAS-t, és így könnyen manipulálhatják majd a szekusdossziékat”. Csendes László, a CNSAS RMDSZ által delegált tagja hangsúlyozta, erről mindeddig csupán a képviselőház védelmi bizottságában született döntés, a végső szó a parlamenté. /A PSD „megtisztítaná” a CNSAS-t? = Krónika (Kolozsvár), ápr. 8./2004. október 8.Andrei Plesu és Mircea Dinescu bejelentették, hogy lemondanak a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) vezetőségében betöltött tisztségükről az ellen tiltakozva, hogy a bizottság úgy döntött Corneliu Vadim Tudor nem dolgozott a politikai rendőrségnek, noha a titkosszolgálatoktól kapott dokumentumok ennek az ellenkezőjét bizonyítják. A CNSAS vezetőségének ülésén nyolcan vettek részt és újra megvitatták a Nagy-Románia Párt elnökének ügyét. A résztvevők közül négyen, Mircea Dinescu, Andrei Plesu, Horia Roman Patapievici és Claudiu Secasiu arra szavaztak, hogy Vadim Tudor a politikai rendőrségnek dolgozott, amint az kiderül a Román Hírszerző Szolgálattól /SRI/ kapott dokumentumokból is. A vezetőség másik négy tagja, köztük Csendes László ez ellen szavazott. Gheorghe Onisoru, a bizottság elnöke, akinek a szavazata végül eldöntötte a Tudor-átvilágítás sorsát, arra szavazott, hogy Tudor nem volt tagja volt a politikai rendőrségnek. Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke elmondta: az RMDSZ megvonja támogatását Csendestől, ha az átvilágító bizottság rendelkezésére álló dokumentumok alapján bebizonyosodik, hogy Vadim Tudor mégis a politikai rendőrség aktív tagja volt. /B.T.: CNSAS: C.V. Tudor nem volt besúgó. Plesu és Dinescu kiléptek az átvilágító testületből. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 8./2004. október 13.,,A romániai demokrácia sorsáért aggódó románok és magyarok felháborodással értesültek arról, hogy a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) vezetőségében RMDSZ-es szavazat segítette Corneliu Vadim Tudort ,,ártatlanságának”, besúgástól mentes, tiszta múltjának bizonyításához” – áll az MPSZ közleményében. A Tulit Attila alelnök által jegyzett dokumentum szerint a magát demokratának és magyar érdekeket képviselőnek valló RMDSZ újból elárulta a demokrácia és a magyarság érdekeit egyaránt, amikor az említett bizottságban az általa delegált tag sz Andrei Plesu, Horia-Roman Patapievici, Mircea Dinescu és Claudiu Secasiu megalapozott álláspontjával, mely szerint C. V. Tudor a kommunista rezsim politikai rendőrségének dolgozott. ,,A helyhatósági választások idején Markó Béla jelentette ki, hogy aki Kolozsváron Smaranda Enache asszonyra szavaz, az Funarra szavaz. Ezek után nyugodtan kérdezhetjük: aki most Markóra szavaz, az Vadimra szavaz?” – teszi fel a kérdést az MPSZ alelnöke. /Belföldi hírek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 13./2004. december 18.Ion Iliescu visszavonta Miron Cozma és 44 másik személy kegyelemben részesítéséről szóló rendeletet. A leköszönő államfő a bányászvezér szabadlábra helyezése okozta közfelháborodással indokolta visszalépését. Cozmát időközben elfogták. Adrian Nastase is elnézést kért, mondán, nem olvasta el figyelmesen a kegyelmi rendeletet, és fogalma sem volt, hogy a listán rajta van Miron Cozma is, különben nem írta volna alá. Szintén sorra elhatárolódnak Iliescutól a párt tisztségviselői, Mihai Tanasasecu pénzügyminiszter kilépéssel fenyegetőzik, amennyiben Iliescut választják az SZDP elnökévé. /Iliescu visszavonta Cozma kegyelmi rendeletét. A bányászvezért ismét börtönbe csukták. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 18./ Basescu és Iliescu külön repültek Brüsszelbe Traian Basescu nem volt hajlandó ugyanazzal a repülőgéppel utazni, amellyel Ion Iliescu Brüsszelbe repült. A döntés oka Miron Cozma kegyelemben részesítése volt. Basescu Theodor Stolojan, Andrei Plesu és Adriana Saftoiu elnöki tanácsosok kíséretében egy menetrendszerű járattal repült Brüsszelbe. A megválasztott államfő kijelentette, nem lehetséges, hogy Ion Iliescu egyik kezét neki, a másikat Miron Cozmának nyújtsa. /Szabadság (Kolozsvár), dec. 18./2004. december 22.Megkezdte a pártokkal való konzultációt a kormányalakításról Traian Basescu, az új államfő, aki dec. 21-én elfoglalta hivatalát. Az RMDSZ befejezte tárgyalásait a D. A.-val, a Mediafax jelentése szerint fel sem vetődött a területi autonómia kérdése. Letette a hivatali esküt Traian Basescu. Az államfő ígéretet tett arra, hogy felszámolja a korrupciót, illetve a szegénységet, valamint reformokat hajt végre, hogy felkészítse Romániát a 2007-re tervezett európai uniós csatlakozásra. Basescu bemutatta a leendő elnöki tanácsosokat, akik közt ott van Theodor Stolojan (gazdaság), Adriana Saftoiu (public relations), Claudiu Saftoiu (belpolitika), Vasile Blaga (nemzetbiztonság), Renate Weber (jog), valamint Andrei Plesu (külügy). /Elkezdődtek a tárgyalások a koalícióról. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 22./2005. május 5.Ha 22 millió Plesunk vagy Patapieviciünk volna, én nem lennék ma elnök – mondta beiktatását követő első interjúiban Traian Basescu államelnök. Andrei Plesut külpolitikai tanácsosának nevezte ki, Horia Roman Patapievici pedig a Román Kulturális Alapítvány vezetője lett. Plesu most távozik posztjáról, felmondásának oka „egészségügyi” természetű. Egyes kommentátorok szerint Basescunak csak az imázs szempontjából volt hasznos Plesu, tanácsait viszont nem fogadta meg. Basescu tanácsosai mostanában egyre gyakrabban szerepelnek a lapok címoldalán. Most Constantin Degeratu került a figyelem középpontjába – közvetlenül Plesu titokzatos távozása után. A tábornokot, akit Ion Iliescu helyezett tartalékba, most elnöki rendelettel ismét „aktivizáltak”. Degeratu 2000-ben is a román hadsereg vezérkari főnöke volt, majd Emil Constantinescu nemzetbiztonsági tanácsosának nevezték ki. Ion lliescu 2000-es választási győzelmét követően helyét Ioan Talpes vette át, a tábornok néhány hónapig a védelmi minisztériumi államtitkár volt, majd tartalékba helyezték. Degeratu 1989 decemberében Kolozsváron volt a IV. hadtestnél, állítólag ő dolgozta ki a forradalmárok, illetve békés tüntetők elleni utcai harcok tervét, amelynek eredménye: 28 halott és 104 sebesült. A tábornok mindvégig tagadta, hogy az általa elkészített terv a lakosság elleni megtorlást szolgálta volna. A dokumentumot azóta megsemmisítették. /Sz. K.: Degeratu ismét vezérkari főnök lehet. Basescu még nem döntött Plesu utódjáról. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 5./2005. szeptember 2.Csendes László, a Szekuritáté Arhívumát Átvilágító Bizottság magyar tagja joggal bírálta a Cotidianulban megjelent, Markó Béláról szóló cikket, elfogadhatatlan hírlapi kacsának tartva azt. Csendes László a 2004. évi általános választások előtt hatalmas botrányt okozott, amiről több ízben nyilatkozott, de hitelesen felmentetni magát egy alkalommal sem sikerült. Akkor a felügyelőbizottságban az ő szavazata döntötte el, hogy Corneliu Vadim Tudor megkapja a ,,tiszta” voltát bizonyító iratot, s ne legyen akadálya a választásokon való indulásának. Akkor Andrei Plesu, Horia-Roman Patapievici és Mircea Dinescu a bizottság rendelkezésére álló iratai alapján igennel szavazott, vagyis arra, hogy Tudor együttműködött a szekuval, Csendes meg nemmel. Ennek a szavazatnak hála Corneliu Vadim Tudor bejutott pártjával együtt a parlamentbe, ma a szenátus alelnöke, az SZDP legmegbízhatóbb szövetségese. Az RMDSZ-ből Frunda György szenátor akkor kivizsgálást ígért, de az ügynek semmiféle következménye nem lett. Különben épp az RMDSZ-nek lenne a feladata, hogy magyar kutatócsoportok dolgozzák fel a szekus irattár magyar vonatkozásait. /Simó Erzsébet: Az RMDSZ csendes embere. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 2./2005. október 13.Csíkszereda készen áll a magyar külképviselet fogadására, jelezte Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere. Medgyessy Péter magyar miniszterelnök tavaly júliusi csíkszeredai látogatása során a városvezetés egy dokumentációt adott át neki, amelyben már azokat az ingatlanokat is megjelölték, amelyet az intézmény a későbbiekben elfoglalhatna. Ezt követően, már a tavaly ősszel szakértői csoport érkezett a városba, és meglátogatta a potenciális székházakat. A csíkszeredai magyar konzulátus megnyitásának igényét 1999. július 30-i bukaresti látogatásán Martonyi János akkori külügyminiszter vetette fel Andrei Plesu akkori román külügyminiszternek. Az akkori tervek szerint a megállapodást Orbán Viktor 2000. április 15-i hivatalos bukaresti látogatásán kellett volna aláírni, de – az ekkor már Mugur Isarescu által vezetett kormány Petre Roman által vezetett külügyminisztériuma az utolsó pillanatban kihátrált a megállapodás elől. A magyar fél beleegyezett abba a román kérésbe, hogy ne csak Csíkszeredában, hanem Konstancán is képviseletet nyisson. A szociáldemokrata kormány később már csak a konstancai képviseletről akart hallani. 2001. február 14-én Adrian Nastase miniszterelnök egy temesvári sajtótájékoztatóján kifejtette: nem érti, mi lenne az értelme egy csíkszeredai konzulátus megnyitásának. „Ez egy RMDSZ melletti képviseleti forma lenne?” – tette fel ironikusan a kérdést a miniszterelnök. Az idei szeptember 7-i bukaresti látogatása után Bársony András magyar külügyi államtitkár jelentette ki, hogy most először lehet érezni, hogy román részről nincs teljes elzárkózás a csíkszeredai magyar főkonzulátus megnyitásával szemben. /D. Balázs Ildikó, Gazda Árpád: Hova költözik a főkonzulátus? = Krónika (Kolozsvár), okt. 13./2006. március 13.Harmincnál több neves civil szervezet és több mint háromszáz kiemelkedő személyiség felhívással fordult Basescu elnökhöz, s arra kérik, hogy ítélje el hivatalosan a kommunizmust. A felhívást Victor Rebengiuc a Temesvári Kiáltvány megszületésének tizenhatodik évfordulóján olvasta fel a Társadalmi Dialógus Csoport székházában. Az aláírók között van Doina Cornea, Ana Blandiana, Andrei Plesu, Constantin Ticu Dumitrescu, azok az ismert ellenállók, akik erkölcsi hitelt adnak a megkésett felhívásnak. Idén, január huszonötödikén az Európai Tanács határozatban szólította fel a volt kommunista blokk országait a kommunista diktatúra elítélésére. Constantin Ticu Dumitrescu, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének elnöke szerint a kommunizmus hivatalos elítélésére április 22-én kellene sort keríteni, azon a napon, amikor tizenhat esztendővel ezelőtt a bukaresti Egyetem téren megkezdődött Románia leghosszabb, ötvenkét napon és éjszakán át tartó kommunistaellenes tüntetése. /Kilin Sándor: Levegőt! = Nyugati Jelen (Arad), márc. 13./2006. június 5.A Bolyai Kezdeményező Bizottság által szervezett román-magyar értelmiségi találkozó, melynek az lett volna a célja, hogy a kolozsvári magyar egyetem Babes-Bolyain belüli autonómiájának ellenzői elmondhassák az ellenérveket, Bíró Béla szerint kudarcba fulladt. A kezdeményezés ellenzői ugyanis testületileg távol maradtak a találkozótól. A magyarbarátságukról közismert román értelmiségiek, Smaranda Enache, Dinu Zamfirescu, Gabriel Andreescu mellett mindössze a volt szociáldemokrata tanügyminiszter Ecaterina Andronescu jelent meg a találkozón. A román értelmiség hangadó képviselőit: Octavian Palert, Andrei Plesut, H.-R. Patapievici-et, Emil Hurezeanut, Cristian Tudor Popescut, Alina Mungiut nem érdekli a kérdés, beérik a hatalom által érvényesített elutasítással. Még Mircea Dinescu sem jött el. Az sem kizárt, hogy román szempontból a legjobb stratégia az elhallgatás. Bíró Béla hiányolta azokat, akik magyar részről különvéleményt fogalmaztak meg, főként Cs. Gyimesi Évát. /Bíró Béla: Sikeres kudarc. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 5./2007. május 31.Turcsány Péter, a Kráter Műhely Egyesület elnöke ismételten kiállt Wass Albert mellett. Cs. Gyimesi Éva irodalomtörténész megalapozatlan állításoktól hemzsegő írásában rágalmakat állított Wass Albert erkölcsi magatartásával és írásművészetével kapcsolatban (Ld. Új Magyar Szó, május 7.). „Mint a cikkben érintett személy, a Kráter Műhely Egyesület elnöke: büntetőjogi felelősségem tudatában szemenszedett hazugságnak, bizonyíthatatlan állításnak tartom a Szemenyei-Kiss által már korábban A Hét portálján is hazugul idézett állításukat: ‘Ha elfogadjuk Andrei Plesu tételét, miszerint a bűnösöknek, még a gyilkosoknak is létezik őrangyaluk, nem zárható ki egy égi csoda az ügy kimenetelében... Akár a nemrégiben feltárt tények (?) ellenére sem, miszerint a pomázi kiadó, Turcsány Péter birtokába jutott az író nyilaskeresztes párttagsági könyve. ’”„Szemenyei-Kiss és nyomában Cs. Gyimesi egyaránt a budapesti Kráter Könyvesház Wass Albert Termének tulajdonát képező 1943-44 évi fényképes Vadászjegyéről hallhatott csupán, amelynek másolata ma is becses része gyűjteményünknek, s ezen kívül tény az, hogy valódi Wass-dokumentumok gyűjtőjeként több száz hiteles anyag áll a Kráter Műhely Egyesület rendelkezésére. Közöttük olyan visszaemlékezések sora (!), amelyek teljes mértékben kizártnak tekintik Wass Albert fasiszta, nyilas, hungarista vagy egyéb szélsőjobboldali múltját. ” /Turcsány Péter tiltakozása Wass Albert újbóli és aljas meghurcolása ellen. = A Hét. ro, máj. 31./; Emlékeztető: Cs. Gyimesi Éva: Wass-fogak között. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 4., újraközölte: Népszabadság, 2007. május 21. Turcsány Péter írásához hozzászólt Parászka Boróka főszerkesztő: „Nagy dilemmában vagyok, hogy a véleménnyílvánítás jogán szabad-e közölni hasonló hangvételű írásokat. Most hagyjuk nyitva a kérdést. Abban azonban biztos vagyok, hogy, aki volt annyira ízléstelen 1943-1944-as idényre vadászengedélyt kiváltani, annak az ártatlanságát semmiféle filológia be nem bizonyítja. ” /A Hét. ro, máj. 31./2007. augusztus 21.Idős embernek nehezére esik belátnia: tévedett, rosszul választott, elhibázta életét. Ez történt azokkal, akik fiatalon a kommunizmust választották. A 22 című hetilap Andrei Plesu előadásának szövegét közölte a kommunizmusról. Fogasabb kérdés, vélte A. P., miért hódít a tévesnek bizonyult tanítás napjainkban is. Hibát követ el például az, aki a világ megváltoztatását választja célul, amikor valójában saját személyének megalkotása a feladata. Az ideológiák pedig épp ezzel a kísértéssel nyernek maguknak lelkes ifjú híveket. /Horváth Andor: A kudarc után. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 21./2008. szeptember 19.A kommunizmus elítélése Romániában nem hozott mást, mint hisztériát és torzsalkodást. A „voltak” sértve érezték magukat. A kormányon lévőknek nem volt kedvük ahhoz, hogy túlságosan támogassák az államfőt. A „baloldal szép, a kommunizmus ártatlan” vonalról néhányan készen állnak arra, hogy könyvészeti anyaggal alátámasztva magyarázza el az áldozatok millióinak azt, hogy elvileg minden rendben volt. Létezik az Európai Parlament 2005. május 15-én, a második világháború végének 60. évfordulója alkalmából hozott határozata, létezik az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének 2006. január 15-i (1841. számú) határozata; mindkettő tételesen elítéli a kommunista totalitarizmus gyilkosságait. Idén júniusban Prága volt nagy jelentőségű esemény színhelye, amikor is a Cseh Köztársaság parlamentjének szenátusa „az európai erkölcsi tudat és a kommunizmus” viszonyáról adott ki nyilatkozatot, amelynek alapgondolata az volt, hogy „a kommunista ideológia közvetlenül felelős az emberiség elleni bűntettekért”; a nyilatkozatot Václav Havel, Joachim Gauck (a STASI levéltárának volt szövetségi biztosa), V. Landbergis (Litvánia volt elnöke) és az Európai Parlament számos tagja írta alá. Meghökkentő egyébként a román aláírások hiánya. A kommunizmus elítélése Romániában tehát félig befejezett, ha nem éppenséggel formális ügy maradt. Az állami intézményekben megrögzötten ott vannak a volt aktivisták, ők döntenek a nemzeti kultúráról, a Szekuritáté Levéltárát Átvilágító Tanács helyzete ingatag. (Fordította: B. T.) /Andrei Plesu, Adevarul: A kommunizmus elítéléséről. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 19./2008. december 10.Románia rendszerváltás utáni történetében egyetlen párt sem alkotott többséget a parlamentben, és egyetlen alakulatot, a mostani Szociáldemokrata Pártot leszámítva valamennyi formáció koalícióban vezette az országot. Románia a rendszerváltás utáni időszakot nagykoalícióval kezdte. Az első, úgynevezett átmeneti kabinet, amelyet Petre Roman vezetett, négy miniszterelnök-helyettesből, 28 miniszterből és tíz miniszteri rangú államtitkárból tevődött össze. Tagjait a Nemzeti Megmentési Front Tanácsa (CFSN), illetve annak elnöke, Ion Iliescu nevezte ki törvényerejű rendelettel. A tárcavezetők között volt Victor Atanasie Stanculescu és Mihai Chitac tábornok is, akiket idén ítélt el a bíróság jogerősen a forradalom idején elkövetett tetteik miatt. Az első rendszerváltás utáni kormánynak egyetlen magyar tagja volt, Horvát Andor, Andrei Plesu művelődési miniszter helyettes államtitkára. Az első Roman-kormány idején következett be az első bányászjárás is. Ion Iliescu kérésére a vájárok 1990. január 28–29-én rohamozták meg és dúlták fel a fővárost, valamint a FSN választási szereplése ellen tüntető ellenzéki pártok székházait. Alig egy évvel később a második Roman-kormánynak szintén bányászjárás vetett véget. Helyét Theodor Stolojan foglalta el a miniszterelnöki székben 1991. október elsején. Nicolae Vacaroiu volt az első miniszterelnök, aki a forradalom után letöltötte mandátumát, annak ellenére, hogy alakulata nem rendelkezett többséggel a parlamentben. Az 1992. november 19-én hivatalba lépett Vacaroiu a frissen alakult Nagy-Románia Párt (PRM) támogatásával kormányzott; a két alakulat együttműködését jelezte a „vörös négyszög” kifejezés. A Vacaroiu-kormányt a legtöbben populistának tartják: elutasította a privatizációt és elodázta a gazdaság átszervezését. Az átmenet csupán az 1996-os választások után kezdődött el, a demokratikus ellenzék győzelme nyomán. A Demokratikus Konvenció első miniszterelnöke, Victor Ciorbea azonban túlságosan merésznek bizonyult: egyrészt a reformokat illetőn, másrészt az etnikumközi kapcsolatok terén. Az RMDSZ-t is magába foglaló koalíción belüli nézetkülönbségek ellenére Ciorbea jelentősen bővítette a nyelvhasználati jogokat – igaz, sürgősségi rendeletét utólag visszavonták. Emil Constantinescu államfő Ciorbea menesztésével próbálta ellensúlyozni a kormány népszerűtlen intézkedéseit. Az első konvenciós kabinetben Birtalan Ákos vezette a turisztikai tárcát, Tokay György pedig kisebbségi kérdésekért felelős tárca nélküli miniszter volt. Constantinescu 1998. áprilisában Radu Vasilét nevezte ki a kormányfői posztra. A következő másfél évben egymást követték a botrányok. 1999 decemberében az államfő Vasilét is eltávolította, helyére Mugur Isarescu, a Nemzeti Bank kormányzója került. Isarescu megvalósítása az ország rövid- és középtávú fejlesztési terve és több évi recesszió után az első pozitív gazdasági növekedés. A 2000-es választások egyben Ion Iliescu és baloldali pártja visszatérését jelentették. Utóbbi nem nyert ugyan többséget a törvényhozásban, azonban az RMDSZ külső támogatásával kényelmesen kormányzott 2004-ig. Az időszakosan megújított együttműködési megállapodásoknak köszönhetően ez a periódus hozott a legtöbb eredményt a kisebbségi jogok és az etnikumok közötti viszony javulása tekintetében. Négyévi nyugodt kormányzás után az időközben Szociáldemokrata Párttá alakult PDSR megnyerte ugyan a 2004-es választásokat, azonban államfőjelöltje, Adrian Nastase alulmaradt Traian Basescuval szemben az elnöki tisztségért folyó versenyben. A második forduló után Basescu a liberálisok és a demokraták szövetségének oldalára állította az RMDSZ-t és a PSD-vel közös listán indult humanistákat (PUR), mai konzervatívokat. Az előrehozott választásokat erőltető elnök csupán azt érte el, hogy Calin Popescu-Tariceanu liberális párti elnök és kormányfő menesztette a demokrata minisztereket. Azóta kisebbségben kormányoz az RMDSZ-szel és a PSD parlamenti támogatásával. /Szőcs Levente: Román koalíciós hagyományok. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 10./2009. január 9.Folynak a találgatások, miért éppen Eckstein-Kovács Péterre, az RMDSZ volt szenátorára, a szövetség egyik befolyásos politikusára esett az államfő választása. Amikor Basescu felkérte, hogy fogadja el a tanácsosi, miniszteri ranggal járó tisztséget, még nem lehetett tudni, milyen területen kell dolgoznia. Csak kinevezése előtt derült ki, hogy kisebbségi ügyekben ad tanácsokat Eckstein-Kovács Basescunak. Elemzők úgy vélik, hogy az államfő elsősorban európai nyomásra vett maga mellé kisebbségi tanácsost. Azt is írják, hogy Basescu azért választotta a volt kolozsvári szenátort, mert ő néhányszor konfliktusba keveredett az RMDSZ hivatalos álláspontjával. Ekcstein-Kovács 2008 márciusában lemondott a felsőház jogi bizottságának elnökségéről, amikor az RMDSZ nem támogatta az ANI-vel kapcsolatos álláspontját. A kinevezés, illetve maga a kisebbségi tanácsadói tisztség létrehozása meglepetésként érte úgy a román politikumot, mint az RMDSZ-t. A legvitatottabb elnöki tanácsos kétségtelenül Elena Udrea, a „szőke ciklon” volt. Az ő nevéhez fűződik a cetli-botrány, amikor azzal vádolták Taricenu kormányfőt, hogy befolyásolni kívánta az igazságszolgáltatást. Udrea az ismeretlenségből került a magas tisztségbe, s alig négy év alatt látványos politikai karriert futott be. Időközben Basescu mellől egyre-másra távoztak is a tanácsosok. Elsőként a neves értelmiségi, a Constantinescu-éra volt külügyminisztere, Andrei Plesu mondott le. Eckstein-Kovács Péter megbízatása nem egészen egy évre szól, a novemberi elnökválasztás után új tanácsosokat nevezhet ki a megválasztott államfő. /Simon Judit: Az elnök magyar embere. Plesuék sorsára jut Eckstein-Kovács Péter kisebbségügyi tanácsadó? = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 9./2009. június 11.Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke bejelentette, hogy lemond az 1997-ben elnyert díszpolgári címéről, mert „nem akar díszpolgárként szerepelni Lazar Ladariu mellett”. Marosvásárhelyen „Lazar Ladariu húsz éven keresztül egy olyan újságot vezetett és olyan cikkeket írt alá, amelyekkel aláásta a romániai demokráciát, aláásta a román- magyar kapcsolatokat, a román-magyar megbékélést. Minősíthetetlenül nyilatkozott a magyarságról, ugyanolyan minősíthetetlen stílusban nyilatkozott a romániai demokrácia legfontosabb képviselőiről. Az ő lapjában rágalmazták és pocskondiázták a magyarságot, de olyan románokat is, mint Doina Cornea, Ana Blandiana, Andrei Plesu, Gabriel Andreescu, Gabriel Liiceanu, Renate Weber és mások”. /Mózes Edith: „Nem szeretnék díszpolgárként megjelenni Lazar Ladariu mellett. ” = Népújság (Marosvásárhely), jún. 11./2009. június 23.A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, az Erdélyi Magyar Ifjak, a Magyar Polgári Párt marosvásárhelyi szervezete, Marosvásárhelyi Székely Tanács, Maros megyei Magyar Polgári Párt, Marosszék Székely Tanácsa és a Történelmi Vitézi Rend közösen tiltakozott az ellen, hogy díszpolgári címet kapjon Lazar Ladariu, aki az 1990-es marosvásárhelyi etnikai összetűzés előtt és azóta folyamatosan magyarellenes cikkeket tesz közzé a vásárhelyi Cuvantul Liber napilapban. Lapjában folyamatosan rágalmazták nemcsak a magyarságot, de olyan románokat is, akik a magyarok és románok közötti kölcsönös tisztelet, megbecsülés, és a két nemzet közötti jó viszony megteremtéséért nagyon sokat tettek, mint Ana Blandiana, Andrei Plesu, Gabriel Andreescu, Gabriel Liiceanu, Doina Cornea, Smaranda Enache stb. Díszpolgárrá avatása magyarellenes provokáció, Marosvásárhely lakossága egészének is árt. /Tiltakozás. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 23./2012. december 7.Választási figyelő – ErdélybőlTapasztalatait, olvasmányait az ember egymásra másolja – így alakul (folyamatosan) a Konglomerát. A maga sajátos, mai Erdély-képe, amelyet igyekszik könyvbe foglalni. (Akár kisbetűvel, konglomerátumformában fogalmazva, de nagybetűkel írja be magát az életünkbe.) Olvasom például Esterházy Péter Esti című könyvét, és teljesen váratlanul a következő mondatokat találom benne, a Pécsre datált 9. fejezetben: „Pakolj össze, és lépj ki az életemből, mondta Esti Kornélnak egy nő itt Pécsett még a múlt században. (Pécsett, jó ez a csett? mert állítólag Kolozsvárra nem jó, azt csak beszépítjük, Kolozsvárt, hogy kapjon egy kis patinát, Erdélyből kizárólag patina kell, patina meg nincs, csak erről, ezekről gyávaságból és a hazugság iránti leküzdhetetlen vágytól hajtva hallgatunk; a valóságos Erdély alig valakit érdekel, beleszámítva az erdélyieket is; álmainkat kergetjük, melyek hol színes szélesvásznúak, hol üresek, hol némák, de még ez utóbbi esetben is magyarra vannak szinkronizálva.)” Nos, az álmok, álmaink most éppen – persze embere és pártja válogatja –színes szélesvásznúak, de nem némák, sőt nagyon is hangosak, természetesen magyarra „szinkronizálva”. De mit is jelent ez a szinkronizálás? Mostanában ritkábban gyakorolt szokásomhoz híven, a bukaresti Dilema veche friss, pontosabban november 22–28-a közti hétre ajánlott számát vásároltam meg, ám hogy ne egyoldalúan tájékozódjam kulturális (?) ügyekben, vettem hozzá egy másik hetilapot is, az Observator culturalt. Egy-egy tehát az állás, a két fő politikai orientációt tekintve – természetesen figyelembe véve, hogy az úgymond kulturális lapok nem sorolhatók be egyértelműen az elkötelezett és így magukat sűrűn lejáratni tudó újságok közé. (Erről a Dilema veche meggondolkodtató cikket közöl – érdemes volna bővebben kitérni rá – a Romania inapoiata című, azaz a „visszamaradt” Romániát körüljáró összeállításban.) Mielőtt megpróbálnék tájékozódni abban-arról, hogy a Basescuékhoz közelebbiek, illetve a Pontáékhoz húzók hogyan látják ezt a szegény országot (amelyben egyesek jócskán meggazdagodtak), ugyancsak szokásomhoz híven az esztéta-filozófus (volt művelődési, majd külügyminiszter) Andrei Plesu publicisztikai rovatánál állok meg. Ő ezúttal a vidám Caragialéról értekezik, a valóságra mindig éhes, dinamikus és játékos klasszikusról, és arra figyelmeztet, hogy a gyógyíthatatlan elsiklásaink, a szteretípiák és a rossz erkölcsök megörökítője mellett lássuk meg a jó kedély íróját is (például a választási időkben különösen emlékezetes Elveszett levél alkotójában – teszem hozzá Plesu okfejtéséhez). Hát ez a biztatás bátorít fel a Szentgyörgy Pincében, fehérasztal mellett elhangzott bonmot idejegyzéséhez. A gyengécske Mihai Viteazul-szobor elé felépített emelvényen még nem értek véget a szónoklatok a sepsiszentgyörgyi autonómiatüntetés keretében (valóban lehetett úgy kétezer ember a téren), amikor lent, a pincében elhangzottak az első ebédrendelések. A pincér közölte, hogy a rendezvény ideje alatt csak ásványvizet, üdítőt vagy alkoholmentes sört lehet az étel mellé rendelni (ezt nyilván utasításba kapták). Ekkor hangzott el a „caragialei” kérdés: – A székelyeknek tehát választaniuk kell az autonómia és az alkohol között? De vissza, egyelőre legalábbis a két bukaresti hetilaphoz. A Dilema Romania inapoiata súlypontjának egyik újságíró munkatársától azt olvashatjuk, hogy a nem anarchikus és nem kormányozhatatlan, de bizonytalan, félő és zajos Románia a Ceausescu és Ceausescu közti távolságnak valahol a felénél tart. Figyelemre méltó, bár nem túl biztató megállapítás. Ha az Observator culturalban keresünk további vagy másfajta eligazítást, nem sokkal jobb eredményre jutunk. A politikai vezéranyagok egyikét jegyző Bedros Horasangian felteszi a kérdést: vajon normális-e az az ország, ahol végtelenül csak arról van szó, hogy a nagyobb vagy a kisebb rossz között válasszunk? De hol végződik a Nagy Rossz, és hol kezdődik a Kisebbik Rossz? Egyet lapozva pedig, az Observator főszerkesztő-helyettese Basescu elnök önelégültségének a „potenciáljáról” cikkezik… Egyszerű volna azzal tenni le a két bukaresti lapszámot, hogy ez szerencsére nem a mi dolgunk. Nekünk elég az autonómiaigényünket – amivel tulajdonképpen mind egyetértünk – kinyilvánítani. Akár Mihai Viteazul szentgyörgyi szobra közelében. (Pláne hogy egy ősi történelmi pillanatban a székelyek, egy rosszul politizáló erdélyi magyar fejedelemmel elégedetlenül a román harcos mellé álltak; s a román nemzeti történetírás attól a pillanattól származtatja „a három román fejedelemség” összetartozását.) A viszonyítási pontok megkülönböztetése azonban nem csupán historiográfiailag fontos. A XIX. században élt medgyesi szász orvos, Daniel G. Scheint magyarra most lefordított (német eredetiben 1833-ban Pesten kinyomtatott), a Székely Nemzeti Múzeum kiadásában 2012-ben hozzáférhetővé tett könyve, Az erdélyi székelyek földje és népe nekünk kellemes olvasmány, hiszen első mondata így hangzik: „Székelyföld az Erdélyi Nagyfejedelemség része, és ennek az országnak a legszélső határától, ahol Moldvát és Oláhországot érinti, Észak- és Nyugat-Erdélyig húzódik, a Szászok földjéig és a Magyarok földjéig.” 1833 és 2012 között nagy idő telt el – és amilyen hasznos a múltat tudatosítani, olyan szükséges a változást tudomásul venni; jóllehet sem Mihai Viteazul vélt igazságának, sem a „Ceausescu és Ceausescu közt” legújabb kori tényeinek elfogadása nem lehet alapállásunk. 2012. december 9-én arról kellene döntenünk, hogy a „Nagy Rossz” és a „Kisebbik Rossz” közül melyiket választjuk – vagy inkább hogy szakítunk a rosszal, amelyből annyi évtizeden át volt részünk. Ez minden román állampolgár dilemmája; olyan dilemma, amelyet elvben nagyon könnyű megválaszolni, csakhogy a „rossz” azonosítása, egy párthoz, egy választási szövetséghez kapcsolása még hosszú szakmai (politológiai) elemzést követően sem könnyű. Leegyszerűsítve a dolgokat, talán így lehet fogalmazni: a győztes, az új (régi?) többség javítson a gazdasági helyzeten, okosan építse az európai kapcsolatokat (netán elérve a bejutást is a Schengen-övezetbe), szakítson a gyűlöletbeszéddel, beleértve a „magyar kártya” folyamatos kijátszásának gyakorlatát. Tegyük hozzá: a közigazgatási (gazdasági) régiók újragondolásában maradjon a realitások talaján – ami országos érdek, nem csupán nekünk, Romániában élő magyaroknak fontos, már-már azt mondanám, élet-halál kérdés. A magyar képviselet pedig az új parlamentben – vagy éppen a választások után megalakuló kormányban – alapkérdés, a kisszerű érdekeknek (párt- és személyes hiúságoknak) alá kellene, alá kell rendelődniük a közösségi szempontoknak. Ellenzékben eredményesnek lenni: hiú ábránd, önbolondítás. Tegyük hozzá: bármilyen autonómiaigényben, előrehaladásban csak országon belül lehet sikert remélni. Sem Magyarország, sem semmilyen európai intézmény nem képes segíteni a megoldásban. KÁNTOR LAJOS *A szerző a Korunk Főszerkesztője. Népszabadság 2014. március 14.KörképAndrei Plesu író, művészettörténész, volt külügyminiszter, volt elnöki tanácsos, a román értelmiség egyik kiemelkedő alakja szerint a politikában olyan hangulat uralkodik, mint egy futballmeccsen, vagy még inkább mint egy szektában, ahol a tagok kölcsönösen kiátkozzák egymást: a politikusok nem csinálnak semmit, csak saját személyes érdekeiket követik, ezenkívül minden idejüket és energiájukat a politikai hadakozásra és intrikákra használják. Jó példa erre, hogy a nemrég kimúlt USL egykori társelnökei a legádázabb ellenségekké váltak, a kormány(fő) csak azért "alkot" törvényeket, hogy "szájba vágja" az államfőt (egyébként maga Ponta nyilatkozta, hogy olyan intézkedéseket hoz, amelyekkel idegesítheti Traian Basescut), és eközben senki sem gondol arra, hogy mi történik a gazdaságban vagy az amúgy is ingatag demokráciában. A neves értelmiségi azon is elmélázott a minap, hogy a húsosfazék körül ülők és osztozkodók vajon honnan is kerítenek elő a különböző tisztségekbe, a legmagasabb kormánypozícióktól a helyi igazgatócskákig, olyan személyeket, akik – amellett, hogy nyalogatják "kenyéradó gazdáik" kezét, még akkor is, ha nyakon vágja őket – , hozzájuk hasonlóan valójában semmit sem csinálnak, csak saját érdekeiket követik? Azt mondja, az az érzése, hogy a politikai osztály a rosszindulat, a rosszhiszeműség és az ostobaság keveréke, amelyben a hangsúly az ostobaságon van. Mindezt igazolják az utóbbi idők történései is. Hatalmas a változás: a több mint hetvenszázalékos kormánykoalíció, amelyről azt mondták, hogy az állampárt irányába halad, hogy utolsó vérig megvédi korrupt politikusait, széthullt, egyik vezére a legharsányabb ellenzékivé vált. A PSD most kétségbeesetten próbál újabb többséget létrehozni, bárkivel, aki hajlandó alkut kötni vele, ugyanúgy, ahogy 2004-ben, majd 2008-ban is tette Traian Basescu. Az elnök támad és vádol, a miniszterelnök külpolitikája szembemegy Brüsszellel. Eközben a korrupció burjánzik, a korrupt politikusok a tévékamerák előtt gratulálnak egymásnak, amikor a törvényhozás megakadályozza a bűnüldöző szerveket, hogy eljárást indítsanak ellenük, Ponta a tévékben "kormányoz", a "nagypolitika" a televízióban zajlik. Nő az államadósság, a lakosság egyre jobban szegényedik, senki sem beszél fejlődésről, gazdasági növekedésről, a szolgáltatások minőségéről, egészségügyről, oktatásról, adókról és illetékekről. Mindenki "főnök", de sajnos, senki sem igazi vezető. Ha ezekhez hozzáadjuk az egyre harsányabb nacionalizmust, teljes lesz a körkép. Népújság (Marosvásárhely ), 2014. március 19.Erről jut eszembeJönnek a capinások! Jönnek a vasvillások! És még kik? A magyargyalázó steauás szurkolókülönítmény? Akárki mondja, hogy jön, nem kell megijednünk, a tettlegességtől ma már a tűzzel játszó Vatra Româneasca is visszariad talán. Egyébként botorság volt részéről éppen a mai napra időzíteni a magyarellenes tüntetést. Csakis azt juttathatja mindenki eszébe, hogy huszonnégy évvel ezelőtt is ők provokáltak, ők kezdték a randalírozást, az általuk ide csődítettek bántalmazták a vásárhelyi magyarokat. Meglepetésszerűen ért akkor a barbár támadás, mert igazából nem hittük, hogy megeshet velünk az, ami megesett. Amikor a Görgény-völgyiek és a hozzájuk csapódott hasonszőrűek lerohanták az RMDSZ-székházat, és a Marosvásárhelyi Rádióban élő adásban mondtam el, miket láttam, tapasztaltam a városban, voltak, akik kétkedve fogadták szavaim. Azt sem akarták elhinni, hogy az események még inkább elfajulhatnak. Nem szerdai nap volt az, mint a mai, az RTV hétfő délutáni magyar adása éppen zajlófélben volt. Nekik is hiába szóltam, nem hitték a kollégák, hogy Vásárhelyen ilyen dolog megtörténhet. Nem tették közzé, hogy magyarokat vernek, sőt talán meg is ölhetnek a városban. Bezzeg valamivel később mással sem voltak tele a köztévé román műsorai, mint a "brutális magyar irredenták gazságaival"! Mondhattak bármit közösségünk képviselői a valós helyzetről, azt minden eszközzel megpróbálta cáfolni a román média. Akkor már nyilvánvalóvá vált számunkra: a hazugság a rendszerváltás után is meghatározó tényező ebben az országban. Köztudott az egykori események alakulása. Azóta már immunissá is váltunk a berzenkedő fenyegetésekkel szemben. Azt azonban nem gondoltam volna, hogy közel negyedszázad teltével ennyire töményen jelen lesz még társadalmunkban a szélsőségesség, a nacionalista indulat. És hogy nem is egy, hanem legalább három tévécsatorna munkatársai, meghívottjai fröcskölik estéről estére a képernyőkön magyargyűlölő káromlásaikat. A jóérzésű embereket valósággal letaglózza az ilyenkor márciusban menetrendszerűen ránk csapódó gyűlölethullám. És valakik ismét a durvuló játéktaktika mellett döntöttek, napok óta székelyzászló- letépésről, rongálásról, magyar helységnévtáblák lemázolásáról, megcsúfolásáról hallunk. Ezek kezdeményezői nem tudnak, nem is akarnak megválni a régi szekus módszerektől. Szerencse, hogy reménykeltő jelekkel is mindegyre találkozhatunk. Azokra a józan hangokra gondolok, amelyeket tisztánlátó, jeles européer román értelmiségiek pengetnek meg a román–magyar viszonyt taglaló írásaikban, médianyilatkozataikban. Az utóbbi napokban Stelian Tanase, Andrei Plesu, Lucian Mândruta vállalta fel az ilyen megnyilatkozások ódiumát. Rájuk is raktak minden elképzelhető és elképzelhetetlen rosszat az elvakult nemzettársak. De támogatóik is akadnak, és mind gyakrabban beszélhetünk ilyesmiről. A világhálós kommentek ilyen tekintetben is előrevetítenek némi lehetséges szemléletváltást. Hátha az idő mégiscsak nekünk dolgozik. Persze, közben arra is számít, hogy magunk is alaposan besegítünk neki. Efelől ne legyen semmi kétségünk. N.M.K. Népújság (Marosvásárhely), 2017. október 2.Kelemen Hunor: 2018-at nem tudjuk megúszniAz Orbán-Dragnea egyeztetésről, a közigazgatási törvény esélyeiről, a Fidesz-pártiságról és 2018-ról kérdeztük az RMDSZ elnökét. - A legutóbbi műsorban azt mondta, hogy annak a parlamenti megállapodásnak, amelyet a PSD, az ALDE és az RMDSZ kötött, szakítópróbája lesz a közigazgatási törvény módosítása. Úgy tűnik, hogy nem áll túl jól ez a dolog jelenleg. - Az őszi ülésszak alatt a 215-ös törvény módosításának a sorsáról a képviselőház ilyen vagy olyan döntést fog hozni. Október 20-a körül jár le a hallgatólagos jóváhagyás. Én azt is el tudnám képzelni, hogy hallgatólagos jóváhagyással átkerüljön a szenátusba, mert a szenátus a döntőház, vagy a júniusi kompromisszumos megoldás továbbvitelét is el tudom képzelni, amellyel a küszöböt nem 10 százalékosra, hanem 15 százalékra csökkentenék, és az alternatív küszöbnél a nagyvárosok maradnának, illetve a szankcióknál voltak még kompromisszumos javaslatok. Ki fog derülni, hogy mit dönt a PSD-ALDE, hogy mennyire bátrak lesznek. Mert itt inkább az a kérdés, hogy mennyire lesznek bátrak. Így a szeptemberi előzetes beszélgetésekből én azt láttam, azt tapasztaltam, hogy minden egyes olyan szakbizottsági vita előtt és után, amelyen a 215-ös szóba került, például a munkaügyi bizottságban, ahol jóváhagyták úgy, ahogy mi beterjesztettük, rögtön – elsősorban a liberális párt felől és a liberális párthoz köthető médiában – nagyon erős támadás éri a kormánykoalíciót, hogy eladták a magyaroknak Erdélyt, hogy hazaárulók, hogy nemzetárulók, és ettől a szociáldemokrata képviselők, különösen az erdélyi képviselők megijednek, és előszobáznak a pártelnöknél, hogy ezt nem lehet, mert nekik haza kell menniük, és őket otthon majd felkötik vagy elhajtják. Ami egyébként nem igaz, ez egy túlzás, de ezt a nyomást érezzük szeptemberben minden egyes kísérletnél. Azt kértem a koalíció vezetőitől, hogy legyenek bátrak, ugyanis azt gondoljuk, hogy a nyelvi küszöb 20 százalékról 15 százalékra csökkentése, a nyelvhasználati jogoknak az ilyen értelemben való kibővítése semmiféle értelemben nem sérti a román érdeket, a román közösségtől nem vesz el semmit. Azt is bebizonyítottuk statisztikailag, hogy a 15 százalékos küszöbnél 40-41 közigazgatási egység kerülne be a törvény hatálya alá. Most 370-380 közigazgatási egység tartozik a törvény hatálya alá, tehát nem volna egy lényeges, nagy, erőteljes változás. Az igaz, hogy akkor, amikor a nyelvhasználat területeit bővítjük, ott van egy jelentősebb bővülés, tehát az utcanévtáblákra, a hely- és az irányjelző táblákra, a prefektúrára, a különböző dekoncentrált intézményekre is kiterjedne a nyelvhasználat. Azt gondolom, hogy ez helyes, ez korrekt, de radikálisan nem forgatná föl az országot. De azt látjuk, hogy ennek a nyomásgyakorlásnak ebben a kontextusban most nehezen tudnak ellenállni. Meglátjuk. Nem akarnék előre kiabálni semmit, nem akarnék semmit megelőlegezni addig, amíg tárgyalunk. Amíg ezt a kérdést vitatjuk, addig, azt gondolom, hogy nem szabad semmit előre kijelenteni. Másrészt viszont a képviselőház első ház, tehát a képviselőházi döntés csak részben előlegezi meg a szenátusi vitát, de semmiképpen nem jelent végleges döntést. Persze az is logikus, hogy ha egy parlamenti többség egy kérdésben egyféleképpen dönt a képviselőházban, az a parlamenti többség néhány hónappal később nehezen elképzelhető, hogy teljesen más döntést hozzon, vagy radikálisan más döntést hozna, mint a képviselőházban hozott. Vannak pillanatok, amikor úgy érzem, hogy fog ez menni, de vannak pillanatok, amikor én is úgy érzem, itt ez a nacionalista hisztéria olyan mértékben rányomja a bélyegét minden egyes politikai projektnek a kivitelezhetőségére, hogy nem lehet továbblépni. Kérdeztem a liberálisoktól, hogy miért csinálják ezt, mitől félnek, mi a problémájuk? Azt a választ kaptam, hogy hát ők a kormánykoalícióval harcolnak, meg hogy a kormánykoalíciót kell legyőzni. Én ezzel egyetértek, ez rendben van, a demokráciában így kell lennie, de mondtam, hogy ne a mi ügyeinkkel, ne a magyar kártyát fölhasználva próbálják legyőzni a kormánykoalíciót, találjanak valami egyebet. Gazdasági kérdések, közpolitikák, oktatás, szociális kérdések, nyugdíj, infrastruktúra, egészségügy, igazságszolgáltatás, millió példa, millió lehetőség van. Nekik nincs fantáziájuk. A liberális párt ma egy dolgot tud: déltől, az ebéd utántól vacsoráig éhségsztrájkot folytatni azért, hogy ne legyen nyelvhasználati küszöbcsökkentés és azért, hogy legyen az egyesülés ünneplésére minél több pénz. Ennyi tudnak, a fantáziájuk eddig terjed. Mindenhol magyarveszélyt látnak, és mindenhol azt gondolják, hogy ha egy magyar ember, egy magyar politikus egyet köhint, akkor az azért van, mert Erdélyt el akarja szakítani Romániától. Ez egészen pontosan így néz ki, ezt nem lehet lakkozni, ezt nem lehet és nem érdemes finomítani. - Liviu Dragnea PSD pártelnök nyilatkozata sokat sejtet. Ő azt mondta, hogy ez a kérdés most nem aktuális, nem kellene most ezzel foglalkozni. Jellemzően olyan típusú kérdéseknél szokott ez lenni a retorika – például a női kvóta esete vagy a bejegyzett élettársi viszony – amiket a politikum, ha tehetné, az idők végezetéig elnapolna és nem foglalkozna vele, mert tudja, hogy nagy a társadalmi ellenállás ezekben a témákban. Hogyan kommentálná ön Dragneának ezt a nyilatkozatát? - Nincsenek különösebben nagy kétségeim azt illetően, hogy ha most történetesen épp a liberálisok lennének kormányon és ők nyerték volna meg 2016-ban a választásokat, akkor az ellenzékben lévő szociáldemokraták lényegesen másképp viselkednének. Nekem ilyen illúzióim nincsenek, talán soha nem is voltak. Az biztos, hogy az, akivel mi valamennyi időt együtt kormányoztunk vagy együttműködtünk a parlamentben, az a magyar kérdéshez mindenképp árnyaltabban, ha nem is sokkal barátságosabban állt hozzá, mint az, akivel nem volt szerencsénk együttműködni ilyen vagy olyan okok miatt. Rengeteg példát lehetne hozni a ’97-es első kormányba lépéstől egészen a 2013-as, ’14-es kísérletünkig, beleértve azt az időszakot is, amikor a Năstase kormányt kívülről támogattuk, és úgy indultunk, hogy azt mondta Năstase, hogy amíg ő miniszterelnök, addig nem lesz Szabadságszobor, aztán meg ő miniszterelnökként jóváhagyta, aláírta, és a Szabadságszobor köztéren fölállíttatott Aradon. A probléma az, hogy a mostani Nemzeti Liberális Párt, amely az egykori Demokrata Pártból és az egykori Nemzeti Liberális Pártból állt össze, semmilyen formában nem hasonlít ahhoz, amit ismertünk: sem a PD-hez, sem a PNL-hez. Kikoptak, elmentek azok az emberek, akikkel nekünk az együttműködési tapasztalatunk mást mutathatott volna. Messze vagyunk nemcsak a Tăriceanu-féle liberális párttól, amellyel együtt kormányoztunk 2004 és 2008 között, messze vagyunk attól, amelyet még Antonescu jelentett a liberális pártnak, pedig az már azért egy komoly fordulatot vett, de attól is messze vagyunk, amit a két társelnök, Vasile Blaga és Alina Gorghiu jelentett, és akikkel lehetett normálisan egyeztetni és beszélgetni. Egy olyan új nemzedék jött, egy olyan új politikai elit került a Nemzeti Liberális Párt élére, akikkel nem tudunk ebben a pillanatban mit kezdeni. Egyszerűen mert nagyon-nagyon magyarellenesek. A PSD-ben is volt egy váltás, egy komoly váltás, de közülük nagyon sok emberrel mi együtt dolgoztunk az elmúlt években. De nincsenek kétségeim, hogy egy Codrin Stefănescu vagy egy Olguța Vasilescu hogyan viselkedne, ha elengednénk a gyeplőt, azért ennyire naiv nem vagyok. - Milyen az új miniszterelnökkel az RMDSZ viszonya, mennyire találják meg a szót? - Az új miniszterelnököt 2000 óta ismerjük, akkor került be a parlamentbe. Ő egy nagyon darabos és nagyon kezelhetetlen ember. Mindig úgy tűnik, mintha meg lenne sértődve a világra, a mimikája ezt sugallja, ahogy beszél, ezt sugallja, de egy nagyon közvetlen ember. Nem szereti kerülgetni a dolgokat, amit gondol, azt ki is mondja, ezért néha brutálisnak tűnik, de az elmúlt két és fél hónapban, hiszen még csak ennyi van a miniszterelnöki múltjában, azt kell mondani, hogy szót tudtunk érteni, és legutóbb a katolikus iskola ügyében, amikor egyeztettünk, hogy mi legyen, hogy legyen, akkor ő nagyon nyitottnak mutatkozott, hogy az OECD tagság rendezését követően törvénnyel valamilyen módon, sürgősségi kormányrendelettel vagy törvénytervezettel ezt a kérdést rendezzük, mert azon a véleményen volt, hogy egy iskola semmiféle értelemben nem jelenthet veszélyt senki számára – ezt egyébként nyilvánosan is elmondta. Egy közösség, családok, gyerekek döntése kell legyen, hogy milyen iskolába akarnak járni. Ha a törvény lehetővé teszi, akkor a kormánynak, az államnak is lehetővé kell tennie a gyakorlatba ültetését. Ez az eddigi tapasztalatunk, hogy később mi lesz, azt nem tudom. Megtanultam, hogy előre ne igyak a medve bőrére, de igyekszünk, hogy ezt az ígéretet, ezt a hozzáállást érvényesítsük. - Nemrég lezajlott egy telefonbeszélgetés Liviu Dragnea és Orbán Viktor között a római katolikus iskola ügyében, és úgy tűnik, ez volt a fordulópont, bár a következményeit még mindig nem látjuk. Volt-e az RMDSZ-nek szerepe abban, hogy létrejött ez a beszélgetés? - Nézze, a legfontosabb az, hogy van egy nyitottság mindkét fél részéről, hogy beszéljenek. Igen, én igyekeztem ezt a beszélgetést tető alá hozni a szerény eszközeimmel. Így került erre sor, mert úgy éreztem, hogy az nem normális, hogy ne legyen a két állam között, a két állam vezetői között párbeszéd semmiféle formában. Néha van ugyan egy-egy külügyminiszteri találkozó, de hát azok annyira felszínesek, és a diplomácia (főleg Európának ebben a sarkában) ugye nem mindig azt jelenti, amit az ember első látásra gondolna. Én javasoltam Liviu Dragneának, hogy beszéljen Orbán Viktorral, mert Dragnea nekem azt mondta, hogy az iskola kérdését meg akarja oldani, és, akárcsak Tudose miniszterelnök, akivel egyeztettek, úgy gondolja, hogy erre a következő tanévig megoldást kell keresni. Akkor azt mondtam, vegye fel a kapcsolatot a magyar miniszterelnökkel, mondja el neki ezt, és kérje az OECD-hez a támogatást. Sokszor mondtuk, hogy a román-magyar kapcsolatokban az RMDSZ képes közvetíteni és szerepet játszani, ugyanakkor mindenkinek az az érdeke, hogy ez a viszony a következő időszakban ne romoljon. Ha lehet, akkor javuljon. Ebben az időszakban láthatta mindenki, hogy nem a legjobb, hisz kölcsönös nyilatkozatokból mindenki többet tudna az asztalra tenni, mint amennyit az asztal egyébként elbírna. Ezen javítani kell, hisz egy nehéz időszak következik. Romániának az volt az érdeke, hogy bekerüljön ebbe a szelekt klubba, amit OECD-nek hívnak. Ettől nem változik meg az élet radikálisan egyik napról a másikra, de ebben a fejlett országok kapnak helyet. Magyarországnak sem érdeke, hogy a magyar gazdasági kapcsolatok is elmérgesedjenek, és én azt gondolom, hogy ezért nagyon fontos volt, hogy egy közös nevezőt találjon a két ország vezető politikusa, akik meghatározzák nagy mértékben a dolgok menetét. Nem egy, hanem két beszélgetés volt. Ebben állapodtak meg a múlt héten, hogy az OECD tagságot Magyarország támogatni fogja, Románia pedig megoldja ezt a problémát. Liviu Dragneaval azóta már beszélgettem, és készítünk egy törvénytervezetet, remélem, hogy ez tíz-tizenöt napon belül elkészül, amely az iskola létrehozására vonatkozik, azt leegyeztetjük a kormány jogászaival és szakembereivel. Ezt vagy sürgősségi eljárással végigvisszük decemberben a parlamenten, vagy sürgősségi kormányrendeletet kérünk, ugyanis február végéig kell az iskolahálózatokat elkészíteni, javaslatként megfogalmazni, és abban már benne kell lennie az iskolának, mint jogi személyiségnek, intézményként. Másképp ismét elcsúszhatunk az időhiány miatt, a határidőkitolás sosem szerencsés. Elég hamar ki kell tehát derüljön, hogy Liviu Dragnea komolyan gondolta-e az ígéretét, amit tett Orbán Viktornak, és akarom remélni, hogy igen. Mert ha nem, akkor a baj tetőződni fog. - Nem fogja befolyásolni ennek a törvénytervezetnek a sorsát az, hogy jelenleg nehéz megmondani, hogy létezik-e vagy nem a római katolikus iskola Marosvásárhelyen. Ugye egyesek azt mondják, hogy megszűnt jogilag az intézmény, mások pedig, hogy fel van függesztve a tevékenysége, de maga az intézmény létezik egyébként. - Ezek olyan jogi viták, amelyekkel én a jelen pillanatban nem kívánok sokat foglalkozni, mert nem tudjuk megoldani. Ahány jogász, annyi vélemény van. Én azt mondom, hogy ma ez az iskola nem létezik. Lehet, hogy valahol a levegőben, valahol a kozmoszban létezik, és fel van függesztve, de ilyen jogi intézmény, hogy római katolikus iskola a marosvásárhelyi, Maros megyei iskolahálózatban nincs. Tehát létre kell hozni. Ez nem jelenti azt, hogy az elindított perek, eljárások nem folytatódnak. Ha az új iskolát létrehozták és működik, akkor ezeknek a pereknek a kimenetele teljesen mellékes. Vissza lehet lépni belőle, abba lehet hagyni, születhetnek döntések, mert nem mindenik az iskola létére vonatkozik, tehát én ezt a kettőt nem kötném össze. Ha összekötjük, és megvárjuk ennek a három, négy, öt pernek a kimenetelét, és majd ahhoz igazítjuk a terveinket és céljainkat, akkor lehet, hogy 2019-ben és 2020-ban is arról fogunk vitatkozni, hogy létezik-e az iskola. Ezzel nem kell foglalkozni, ezt zárójelbe kell tenni. Nem zavarja azt, hogy egy új törvényt elfogadjunk, és a következő tanévtől el kell indítani egy új jogi intézményt. Ez nem ugyanaz kell legyen, ami most perben van, és nem tudjuk róla, hogy létezik vagy nem létezik. A néven kell változtatni, hogy ez ne okozzon később semmiféle problémát. Lehet azt mondani, hogy II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Iskola. Pont. - Térjünk át 2018-ra. Még van néhány hónap addig, de már van egy csomó olyan dolog, ami beindult 2018 kapcsán. Akár azt is mondhatnánk, hogy Románia számára reálpolitikai szempontból nem lesz egy nagyon fontos év, hiszen nem lesznek választások, de itt van a centenárium. Ugyanakkor Magyarországon választások lesznek 2018-ban és van egy harmadik olyan ügy is, amelynek 2018-ban lesz a kifutása: a Minority SafePack aláírásgyűjtés, amely egy európai polgári kezdeményezés, és azt célozza, hogy az Európai Uniónak is legyenek hatáskörei kisebbségi ügyekben. Ez a három téma egy csomagban az RMDSZ idei év végi kommunikációjának a nagy részét képezi. A regisztráció kapcsán az RMDSZ is kampányol, biztatja a magyarországi választásokon való részvételre a magyarokat, sőt, egyes politikusok már azt is megfogalmazták, többek közt ön is, hogy melyik az a magyarországi politikai szervezet, amelyet támogatnak. Ez számomra azért furcsa, mert ugye egyelőre még a regisztrációról beszélünk, és a kampányig van némi idő. - Nagy meglepetésekre, gondolom, senki nem számít. Ha jogod van szavazni, részt venni a választásokon, mindegy, hogy az milyen állampolgársághoz kötődik, én nem mondtam mást soha, mint hogy ezzel a joggal élni kell. A román állampolgársághoz köthető szavazati joggal is, a magyar állampolgársághoz köthető szavazati joggal is, ha valakinek van más állampolgársága, amerikai, francia, azzal is. Ettől nem kell elmenekülni, ez nem bűn, nem vétek, nem hiba: ha ezt a jogot megkapta valaki, akkor ezzel éljen. Sőt, én azt mondom, hogy ha megkapta, akkor mindig éljen vele, ne legyen soha kivétel az alól, hogy elmegy szavazni. Hogy a magyarországi választásokon regisztrálni kell, ez a magyarországi törvény. Lehet, hogy ennél egyszerűbb megoldást is lehet találni, vagy lehetett volna találni, de ebben a pillanatban szükséges a regisztráció. Ez az erdélyi magyar emberek szempontjából picit macerás, mert nem szoktak ehhez hozzá: itt ugye nincs olyan, hogy előbb regisztrálsz és akkor szavazhatsz. Ezért segítünk, ezért mondjuk azt, hogy a regisztrációt mindenki tegye meg, mert másképpen hiába akarna szavazni, nem tud. Attól még ha közben meggondolja magát, nem kötelező szavaznia, ha regisztrált, de ahhoz, hogy szavazzon, kell regisztrálnia. Igen, ezért segítünk, ezért tájékoztatást nyújtunk. A kérdés másik oldala, hogy kire érdemes szavazni, kire kell szavazni. Ha azt nézem – és most csak azt tudom nézni –, hogy nemzetpolitikai szempontból a szóba jöhető alternatívák közül ki mit tett le az asztalra az elmúlt négy évben, az elmúlt nyolc évben, akkor számomra nincsen alternatíva. Ha azt nézzük, hogy ki hogyan viszonyult a határon túli magyar ügyekhez az elmúlt években, akkor megint azt mondom, hogy a dolog egyértelmű. És vehetjük sorra az összes szereplőt, aki indulni szándékszik a választásokon, bár nem áll szándékomban végigvenni őket, mint ahogy közvélemény-kutatásokról sem akarok beszélni – bár mondjuk az erdélyi magyar emberek nagy többségének a hangulatát, véleményét ismerem, hisz mérjük, és ott megint csak egyértelműek a dolgok. Ha csak a nemzetpolitikai víziót, stratégiát nézzük, akkor az én opcióm egyértelmű. Én ezt világossá tettem, én ettől nem félek, nem bújok el. Van sok érvem emellett egyébként. A másik pedig az, hogy segítséget kaptunk. Igen, annak idején 2014-ben, 2016-ban Orbán Viktor eljött Szatmárnémetibe, velem együtt sajtótájékoztatót tartott, és arra biztatta az embereket, hogy menjenek el szavazni, és szavazzanak a Szövetség embereire. Morálisan azt nagyon nehéz fölépíteni, hogy ha segített neked valaki, és most segítséget kér tőled, akkor azt mondod, hogy „hát tudod, ez most kicsit bonyolultabb itt nálunk”, és megpróbálsz elbújni ez elől. Morálisan sem lehet másképpen közelíteni ehhez. Harmadik szempontként azt gondolom, hogy az erdélyi magyar emberek mindegyike, aki választani, szavazni fog, egészen pontosan tudja, hogy milyen opciója van, függetlenül attól, hogy én mit gondolok. Én egy percig sem hiszem azt, hogy ráerőltetné az RMDSZ vagy én magam az opciómat bárkire, aki szavazni akar. Én nem hiszem, hogy ott ülne János bácsi, és azon tűnődne, hogy kire szavazzon, ott van előtte a szavazócédula, majd beüti az internetbe, hogy mit mondott Kelemen Hunor, ja, igen, akkor odaszavazok. Én azt gondolom, hogy az erdélyi magyar emberek mindegyike, aki a szavazáson részt vesz, már most tudja, hogy kire fog szavazni: Fidesz-KDNP-re, MSZP-re, DK-ra, Jobbikra, Momentumra, LMP-re. Ilyen értelemben nem hiszem, hogy bárkit befolyásolnánk, de az a tisztességes, hogy az én véleményemet, főleg, ha meg tudom érvelni, a közvélemény előtt elmondjam, ha megkérdeznek, ha erre valaki kíváncsi. Ez ilyen egyszerű, nem kell túlfilozofálni, hogy az egyenlő távolság meg közelség, meg hogy mi volt ezelőtt nyolc évvel, és mi tizenkét évvel. Ezelőtt nyolc évvel nem volt állampolgárság. A lényeg az, hogy ezt kontextusban kell nézni, 2017-2018 kontextusában. Ennyi. - De fontos szempont, hogy bárki lesz kormányon a következő négy, nyolc, húsz évben Magyarországon, ugyanúgy tudjon viszonyulni a határon túli magyarokhoz. - Jó lenne. Ha valaki azért sértődik meg, mert nekem van egy politikai véleményem, azzal nem tudok mit kezdeni. Én a politikai véleményekre nem szoktam megsértődni, egyetértek vagy nem értek egyet, főleg politikusként. Szerintem ez butaság. Persze, mi abban vagyunk érdekeltek, hogy egy erős Magyarország legyen a régióban, érdekérvényesítésében hatékony legyen a régióban és nemcsak, hogy a nemzetpolitikai víziója ne szorítkozzon néhány kulturális rendezvény támogatására, mert nem ebből áll a nemzetpolitika a 21. században, és még sorolhatnám hosszan az érveket, de ezt nem mi döntjük el. És ha valaki azt gondolja Magyarországon, hogy az erdélyi magyarokat kell hibáztatni azért, mert ilyen vagy olyan eredmény lesz Magyarországon, az énszerintem egészen rossz pályán van. Nehogy már az a néhány százezer szavazat döntse el, hogy Magyarországon mi fog történni. Egy-két mandátumot tud ez befolyásolni, nem többet. Ma pedig nem úgy néz ki, hogy egy-két mandátumon múlna a magyarországi választások kimenetele, de ezzel megint nem akarok foglalkozni, a politikai elemzők ezt megteszik. De ha van egy véleményünk, akkor azt nyugodtan, érvekkel alátámasztva elmondhatjuk, és ezért senkinek nem kell megsértődnie. - Jelenleg is zajlik a Minority SafePack aláírásgyűjtése, amelynek az egyik motorja európai szinten az RMDSZ, amely 250 ezer aláírás gyűjtését vállalta. Mennyire tud rámozdulni a szervezet most erre? - Van nekünk egy tapasztalatunk arról, hogy ez hogy működik. Persze, amikor itteni választásokról van szó, akkor ez egy sokkal szorosabb, rövidebb határidő alatt kell megtörténjen, mert nem lehet elkezdeni egy évvel előtte. Ez a hosszú idő az embereket el is lazítja egy kicsit, hogy van még idő, van még idő. De nekünk megvan ebben a jó értelemben vett tapasztalatunk, tudjuk, hogy hogyan kell aláírást gyűjteni, ott vannak az önkénteseink, ott vannak a különböző helyi, megyei, területi szervezetekben az embereink, le tudjuk osztani, mivel tudjuk, hogy melyik település, melyik terület, melyik megye mennyi aláírást tud összegyűjteni. Mert nem lehet annál többet kérni, mint amennyi megvalósítható. Ennek az anyagi vonzata minimális, nem kerül sokba. Vannak olyan kisebb költségek, amelyeket kell állni, de az erőforrás szempontjából ez a legkevesebb. Az erdélyi aláírásgyűjtés beindult, és jól megy. Ennek van egy online és van egy papíralapú aláírásgyűjtési lehetősége, és bízom abban, hogy ezt a 200-250 ezres határt tudjuk tartani. Ennél sokkal többre van szükség Európában, mi ennyit tudunk hozzátenni. Ha minden egyes tagállamban, ahol élnek őshonos kisebbségek, ha egy picit fölülteljesítenek a kvótán, akkor meglesz az egymillió aláírás. Azt is látni kell, hogy mi többet vállaltunk, mint amennyi arányosan ránk jutna, de rögtön hozzá is teszem, hogy ha sikerül nekünk eredményt elérni a Minority SafePackkel az Európai Unióban, ha sikerül ezt a kérdést bevinni a döntéshozatalba, az elsősorban a mi érdekünk. A dél-tiroliak, ahhoz képest, ami nekik ma van, sokat nem kapnak. Kapnak, de kevesebbet. Vagy a finnországi svédek, vagy a dánok Németországban. Elsősorban a közép-kelet-európai államokban, a volt kommunista államokban élő őshonos kisebbségek számára jelentene ez egy jelentős változást. Ilyen szempontból a túlvállalásunk érthető, de azon vagyunk, és arra biztatunk mindenkit a tagállamokban, hogy próbáljanak a kvóta fölött gyűjteni. Talán a szolidaritási rész a legfontosabb, hogy azok is szolidárisak velünk, akik ettől a kezdeményezéstől radikális változást, jobbulást nem várnak. És azok is szolidárisak velünk, akik még nincsenek az EU-ban, de az unió fele tart az államuk. Ezt a fajta kisebbségi szolidaritást kell szerintem hangsúlyozni és értékelni, mert erre nem volt példa az elmúlt 40-50 évben, hogy egy európai szintű, ilyen típusú, őshonos kisebbségek közötti szolidaritás kialakuljon. - Közép-Kelet-Európa kapcsán: érződik, hogy itt van nagyobb súlya a kezdeményezésnek, Románia és Szlovákia a fő ellenzői a Minority SafePacknek, miközben Magyarország a fő támogatója. Augusztusban derült ki, hogy Románia újabb pert indított az EU luxemburgi bíróságán, gyakorlatilag ismét megpróbálja megállítani a Minority SafePacket. Nagyon furcsa volt ennek kapcsán, hogy melyik szerv, intézmény, vagy a kormányból konkrétan ki kezdeményezte ezt a pert. Derültek ki azóta konkrétumok? - Azt tudjuk, hogy a külügyminisztériumból jött a kezdeményezés, és azt is, hogy a korábbi miniszter asszony, Ana Bircea kabinetjéből. Ezt nyilván az iktatószám alapján tudjuk. Azt is tudjuk, hogy bekerült több alkalommal a kormány elé a memorandum, amiben arra kéri a felhatalmazást a külügy, hogy Romániát berántsa ebbe a perbe. Hogy jóváhagyta-e Grindeanu? Ő azt mondja, hogy nem, mások azt mondják, hogy igen – ezt nem tudjuk, met nem férünk hozzá ezekhez a dokumentumokhoz. A lényeg az, hogy eljutott a luxemburgi bíróságra a Románia által benyújtott kereset, tehát valaki ezt letette, jóváhagyta. Ki fog majd derülni az is, hogy aláírta-e Grindeanu. Én azt gondolom, hogy aláírta, annak ellenére, hogy ő ezt tagadja. Vagy nem figyelt oda, vagy ködösít. De nem is ez a kérdés tulajdonképpen, mert ezen már túl vagyunk, hanem az a kettős beszéd, amit Románia folyamatosan folytat a kisebbségi ügyben is. Itthon és a nagyvilágban különösen azt mondja, hogy mi a mennyországban élünk, velünk olyan jól bánnak, hogy ilyen már nincs is, hogy nálunk modellértékű a kisebbségvédelem. Közben meg egy ilyen kérdést elmeszel és megtámad, és beszáll a perbe, tehát ugyanazt az attitűdöt, politikát folytatja a külügyminisztérium, mint Ceausescu, hogy vannak kérdések, amelyek belpolitikai kérdések, azokba ne szóljon bele senki. Hogy hogyan bánunk a kisebbségekkel, az egy ilyen kérdés. Én meg azt mondom, hogy nem. Hogy hogyan bánik a többség a kisebbséggel, egy nemzet a vele együtt élő nemzeti kisebbségekkel, az mindig európai ügy. Amikor nem volt európai ügy, amikor nem figyeltek erre oda, abból mindig konfliktusok, feszültségek adódtak, és ezért én azt gondolom, hogy az európai stabilitás, béke, jólét, fejlődés szempontjából fontos, hogy az európai tagállamokban a többség-kisebbség viszony rendezve legyen, és hogyha lehet, akkor egységesen legyen rendezve, mondjuk úgy, mint Dél-Tirolban, vagy úgy, mint a finn-svéd viszony. Ezek a jó megoldások. Ha ettől Románia elzárkózik, akkor azt jelenti, hogy még mindig nem értette meg, vagy nem akarja megérteni, hogy a világ változott, hogy a világ milyen irányba megy. Ez a román érdeket sehol nem sértené, hogyha nekik nincs egy olyan rejtett szándékuk, hogy a kisebbségeket továbbra is asszimilálják, fölszámolják, akkor meg miért nem engedik, miért nem hagyják? A szuverenitás rengeteg olyan eleméről, ami ennél sokkal fontosabb, lemondtak Brüsszel javára, és helyesen tettek, amikor lemondtak, hiszen az EU-ba való belépés ezt jelentette. Aki az eurozónába bejutott, az a nemzeti valutájáról is lemondott: ez sokkal jelentősebb kérdés, mint az, hogy a kisebbségek ügyét egy vagy több direktívával európai uniós szinten rendezik-e vagy sem. Ilyen értelemben mondom én, hogy a Ceausescu által megcsontosított állásponttól nem tudott szabadulni a külügyminisztérium. Ezt a pert is meg fogjuk nyerni. - Beszéltünk már arról, hogy Európában és Magyarországon miről fog szólni 2018, Romániában viszont egyértelműen a centenáriumról. Azt, hogy mire számíthatunk, valószínűleg jól előrejelzi, hogy az ön kijelentése, miszerint az erdélyi magyarok nem tudnak ünnepelni december elsején, óriási vihart kavart a román médiában, amely pofozógépként viselkedett. Ezt nem először mondjuk, és nem is utoljára, többek közt a kongresszuson is elhangzott. Az, hogy most augusztusban felkapták, és több héten keresztül ezzel próbáltak engem a médián keresztül legyilkolni, csak az érdekessége a történetnek. Ez nem jelenti azt, hogy nem tiszteljük mások ünnepét, és nem fogadjuk el, de a közös ünneplésre sok okot nem találnánk. Ha valami változik, szólok, de egyelőre nem változott semmi. Ha én lennék a román állam, vagy ha én dönthetnék a román állam helyett, akkor azt mondanám, hogy egy erős állam, egy magabiztos nemzet száz évvel a gyulafehérvári ígéretek után itt az ideje, hogy betartsa a kisebbségek irányába tett ígéreteit. Főleg, hogy két-három kisebbséget nagyon durván asszimilált vagy eladott, a németeket, zsidókat, svábokat. Azt mondanám, hogy hát nincsen semmi félnivalóm, rejtegetni valóm, nincsenek hátsó szándékaim. A történelmi megbékélést száz év után elindítom, és azt mondom igen, azt ígértük, hogy anyanyelven rendezhetitek ügyeiteket, ügyintézésben, oktatásban, kultúrában, igazságszolgáltatásban. Tessék, itt vannak ezek a törvénytervezetek, itt van egy törvénycsomag, fogadjuk el, lépjünk előre, nézzünk tovább, hogy 2018 után mi van, 2019-ben, 2020-ban, mert együtt fogunk élni. Tetszik vagy nem tetszik, ez a közös országunk, a közös hazánk. Én úgy látom, hogy a román politika ettől még nagyon messze van, továbbra is kimondatlan félelmek mozgatják. Ezért az augusztusi interjúmban és az azt követő vitában, ami Andrei Plesuval volt, mondtam még valamit, ami felett elsiklott a román társadalom, a román politikai elit. Hogy üljünk le, beszéljük meg a problémáinkat. Mondjuk ki, hogy mi, magyarok – nem akarok én a többi kisebbség nevében beszélni, nem tehetem meg – hogy miért gondoljuk azt, amit gondolunk, mitől félünk. Mondja el a román többség, hogy velünk kapcsolatosan milyen – vélt vagy valós – félelmei vannak. Ha a félelmeket fel tudjuk számolni, le tudjuk bontani, akkor a bizalmat könnyebben föl lehet építeni. Nézzük meg, hogy amit mi kérünk, az a román érdeket hol sérti, miben veszélyezteti. Kevesebb lesz a román irodalom? Kevesebb lesz a román kultúra? Sérül a román nemzeti identitás? Én ezt nem hiszem. De ezekről ma nem akar senki beszélni. Ha volt valamilyen szándékom még ezzel az interjúval, akkor épp ez volt, hogy egy ilyen párbeszédet kiprovokáljon. Egy-két újságíró erre nagyon halványan ráharapott, hogy van egy ilyen javaslat is, kezdjünk ezzel valamit, nézzük meg, hogy komolyan gondolta-e egyrészt, másrészt pedig gondolkodjunk el, hogy készen állunk-e egy ilyen párbeszédre mi, román közvéleményformálók, román elit, román értelmiségiek, román politikusok, mindegy, mert ezt a párbeszédet több szinten kellene folytatni. De úgy látom, hogy ez ma kevésbé fontos. Ahogy közeledünk 2018-hoz, sajnos, úgy látom, a racionalitásból egyre kevesebb van, az észérvekkel egyre kevesebbet lehet kezdeni. Ennek ellenére 2018-at nem tudjuk megúszni, nem lehet egy olyan sürgősségi kormányrendeletet hozni, hogy Romániában 2017 után 2019 következzen. Transindex.ro (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
